Múltkor a Sulák-pataknál sétálgatva, délután fél
kettőkor, az egyik földúton átfutott előttem egy kis barna valami. Odamentem
megnézni, és akkor láttam ám, hogy az illető siettében elejtett egy döglött
patkányt. Meg akartam nézni a prédát, de ekkor visszajött térte a tulaj. Egy
menyét feje bukkant ki a szederbokorból és meglepetten nézett rám. Ezután egy
érdekes játékba kezdtünk. Ő hol itt, hol ott bukkant ki a gazból, hogy
megközelítse és visszaszerezze a patkányát, én meg igyekeztem mindeközben őt
lefényképezni. A menyét, a maga huszonpár centijével felágaskodva és félelmetes
kaffogásával próbált engem elriasztani. Egy perc után megszántam szegényt és
hátrébbléptem. A menyét gyorsan felkapta a patkányt, ami alig volt kisebb, mint
ő, és elfutott vele.
Életemben először láttam menyétet, és nagyon boldog
vagyok, hogy végre találkoztam vele. Ez a legkisebb menyétféle Magyarországon
és szegény annyira apró, hogy még a hermelin is vadászik rá. Ennek ellenére
képes volt elfogni egy patkányt, aztán volt olyan bátor, hogy visszajött érte.
Örülök, hogy az idei Állatok világnapja alkalmából védetté nyilvánították.
Megérdemli.:)