Kirándulás a Mária-szakadéknál

A Vértesben van egy gyönyörű és változatos erdő, egy fantasztikus szurdokkal és egy izgalmas várrommal, a Vitányvárral. Ide másztunk fel kis családommal már másodjára. Tavaly nagyon rossz időnk volt, ezért a várig nem mentünk el, de most szerencsénk volt. És már az utat sem kerestük fél óráig.

Szárligetnél kell befordulni a hegy felé, a vadászházak és a gyerektábor irányába. Arra kell menni, amerre a legkevésbé gondolnánk. El kell döcögni a tábor és az oroszlános kapus ház mellett, átmenni a patak felett a birkalegelő felé, majd a kerítés mellett az alsó földúton megérkezünk az erdőbe. A széles erdei út elején lehet parkolni, ahol tudunk. Már itt lehet gyönyörködni a hatalmas bükkökben és abban a harsogó zöld színben, ami végigkísér minket az úton.

Lehet választani a betonút és a szurdokban vezető ösvény között. Egyértelműen az utóbbi nyújt nagyobb élményt. Nem veszélyes, lazán lehet rajta jó tempóban haladni. Az út a kéktúra vonalán visz, majd egy idő után megjelenik a kék derékszög, ami a várat jelöli, onnantól érdemes azt követni.

Mi még csak szárazon láttuk a szurdokot, de nem lehet semmi, amikor zúdul lefelé itt a víz. Félháznyi sziklák hevernek a mederben és kidőlt fák, a növényzet pedig teljesen más, mint a hegyoldalban. Itt az út még nem meredek, majd a rét előtt és után van pár hepehupa.

Mind a növény, mind az állatvilág nagyon érdekes és gazdag. Mivel még hétvégén sincs tömeg, élvezhetjük a csendet, a madárdalt és a nem túl félénk állatokat. Mi mindkét alkalommal láttunk erdei pockot, a kormos légykapók meg majd levitték a fejünket a nagy vitatkozásban, annyira csak magukkal voltak elfoglalva.:D  Találkoztam sisegő füzikével, barátposzátával, fekete harkállyal, kék- és széncinkével, őszapóval, csuszkákkal, nagy fakopánccsal és hollókkal.

Rengeteg volt a hernyó is, volt mit gyűjtögetni, valamint annyi volt az erdei szemeslepke, hogy majdnem rájuk léptünk.:D Lepkék közül a kockáslepke, a nappali pávaszem és a pókhálós lepke volt sok. Valamint seregnyi tőrösmoly is volt. Ez utóbbiak pici, metálfénnyel csillogó vagy hálózatos mintás molylepkék, amik termetükhöz képest nagyon hosszú csáppal rendelkeznek.

Miután elhagytuk a szurdokot és a sok helyen Gyűrűk ura helyszínnek beillő sziklákat, még mielőtt kiérnénk a főútra, egy igazi érdekességet nézhetünk meg. A Körtvélyesi erdei temetőt. Most képzeljétek el, a gyönyörű bükkerdőben egy körülbelül 20-30 sírhelyből álló, borostyánnal és lilán virágzó meténggel befutott kis sírkert. Ős öreg kövek, fából faragott szobor és valami nagyon különleges hangulat.:)

A szurdokból kivezető út egy nagy elágazáshoz visz. Itt szemben több kis forrás bújik meg a fák között, amik néha az utat is elárasztják, ezért kicsit izgalmas itt a növényzet. Ha a várhoz igyekszünk, akkor a legjobboldali utat válasszuk, ami aszfaltozott. Bal oldalt fenyőerdő, jobb oldalt egy nagy rét következik. Itt nagyon fúj a szél, de sok a lepke és a nagy farakások miatt érdekes cincérfajokkal lehet találkozni. Mi tövissescincért (még nem tudom melyik) és gyászcincért láttunk.

A rét után újabb elágazás jön. Na, itt nem a főúton kell továbbmenni, hanem egy kicsit attól balra, de a kékjelzés elég egyértelmű, nem lehet eltévedni. Itt kezd hullámosodni a táj, de itt jön a kedvenc részem is az erdőben.:) Ez az út a nagy réthez visz minket, ami az ismertetők szerint a vaddisznók kedvenc helye. Velük szerencsére nem találkoztunk, de meg tudom őket érteni. Az erdő itt kicsit ritkásabb, az aljnövényzet fantasztikus zöld, amit apró fehér csillaghúrok tarkítanak. Mint egy mesében. Figyelmesebb növényészek kankalin és orchidea fajokat is találhatnak itt.

Ugyan a vár felé a rét szélén, balra visz az út, érdemes a legbaloldalibb ösvényen is megtenni azt a 30 métert, ami kivisz a hegytetőre. Itt egy bokros, füves folton átsétálva gyönyörködhetünk a kilátásban. Utána a rét határán battyogunk tovább a rom felé. Az út mentén itt nagy farakások vannak, amikben barátposzáta fészkel. Az út innen lesz nagyon hullámos. Ezt főleg visszafelé fogjuk észrevenni, amikor többet kell fölfelé kapaszkodni.XD

Innen már csak 15-20 perc a vár. Az út néhol inkább egy vágat a földben. Itt volt a legtöbb szemeslepke. Utána fel kell kanyarodni egy keskeny, napozó gyíkokkal keresztezett ösvényre és végre elérjük a várat. Maga a rom pár magas, boltíves falmaradvány, össze-vissza ösvényekkel és meredek feljárókkal. Láthatóan fénykorában sem volt túl nagy, de az biztos, hogy nehéz lehetett megközelíteni vagy megtámadni.

A várból fantasztikus a kilátás, a figyelmesebbek egy kis tavat is kibökhetnek a távolban. A legnagyobb élmény mégis a várudvaron várt minket. Egy hársfában ugyanis erdei siklók laktak! Még sosem láttam fán kúszó siklót, nagyon érdekes volt. Mi már csak egyet láttunk, az előttünk érkező és ostobán pánikoló nőktől tudtuk meg, hogy két állat lakik az odúban. Az erdei sikló elég bizalmas állat, így másfél méterről fotóztam, ahogy komótosan lesiklik a fáról és elkúszik a napos sziklák felé. Nagyon szép, kb. 110-120 cm-es példány volt, gyönyörű melegbarna színnel.

Itt jött egy kis pihenő, aztán a visszakapaszkodás a szurdokig és a békés séta az autóig. Átcsorogtunk a legelőn, türelmesen megvártuk a keresztbeslattyogó birkákat és kecskéket, majd kidöcögtünk az erdőből. Határozottan visszajárós, felfedezős hely a Mária-szakadék és környéke, én biztos visszamegyek még és kipróbálok más csalinga utakat is az erdőben.:)

Fotók a kirándulásról:
https://picasaweb.google.com/111162186523703682416/MariaSzakadek2012_04_30?authuser=0&feat=directlink

Ugráló ördög ráják

Alig hittem a szemenek, amikor valamelyik ismeretterjesztő csatornán azt láttam, hogy hatalmas ráják ugranak ki több méterre a tengerből, sőt némelyik még szaltózik is! Egy többezres tömeg szélén úszó egyedek művelték ezt. A kutatók még nem tudják, minek produkálják magukat ezek az állatok, lehet, hogy a garnélákat terelik így össze. 

Youtube-on találtam egy videót, ahol ez egész jól látszik (sajnos szaltó nincs):

http://www.youtube.com/watch?v=jSfhgQ0Ga6s

Bébirigók – Csipcsap, hol is vagyok?

Mostanában kezdik a kis rigók ellepni a kertek alját. Ha rövidfarkú, össze-vissza barna, pufi és tanácstalanul álldogáló, éles hangon csippongató rigót látunk, akkor nálunk is.

A kisrigók már akkor kiugrálnak a fészekből, amikor se repülni, se önállóan táplálkozni nem tudnak, így gyakran bukkanhatunk zavart tollgombócokra a bokor alatt, szemükből pedig süt a kérdés: „Jó, és most?” Ezeket a rigókat ne vegyük fel, ne zavarjuk, ne vigyük haza, mert a szüleik továbbetetik őket. Rigóéknál ez a normális, hogy a kicsik két hét fészekben kuksolás után kiugrálnak és onnantól a szülők még további két hétig etetik őket. Addig a kicsik a bokrok alatt, alacsony ágakon csipognak, hogy a nagyok megtalálják őket.

Mondhatnánk, hogy nem túl értelmes stratégia, mert egy macska vagy egy nyest így sokkal könnyebben elkapja őket. Viszont gondoljunk bele, hogy ha a fészket találják meg, akkor meg egyszerre pusztul el az összes fióka. Valamint a kiugrált kisrigók elég ügyesen bújnak el, és ha nagyon muszáj, pár métert arrébb tudnak repülni.

Szóval hagyjuk őket békén és ne aggódjunk! Tudnak ők vigyázni magukra.