A Vértesben van egy gyönyörű és változatos erdő, egy
fantasztikus szurdokkal és egy izgalmas várrommal, a Vitányvárral. Ide másztunk fel kis
családommal már másodjára. Tavaly nagyon rossz időnk volt, ezért a várig nem
mentünk el, de most szerencsénk volt. És már az utat sem kerestük fél óráig.
Szárligetnél kell befordulni a hegy felé, a vadászházak
és a gyerektábor irányába. Arra kell menni, amerre a legkevésbé gondolnánk. El
kell döcögni a tábor és az oroszlános kapus ház mellett, átmenni a patak felett
a birkalegelő felé, majd a kerítés mellett az alsó földúton megérkezünk az
erdőbe. A széles erdei út elején lehet parkolni, ahol tudunk. Már itt lehet
gyönyörködni a hatalmas bükkökben és abban a harsogó zöld színben, ami
végigkísér minket az úton.
Lehet választani a betonút és a szurdokban vezető ösvény
között. Egyértelműen az utóbbi nyújt nagyobb élményt. Nem veszélyes, lazán
lehet rajta jó tempóban haladni. Az út a kéktúra vonalán visz, majd egy idő
után megjelenik a kék derékszög, ami a várat jelöli, onnantól érdemes azt
követni.
Mi még csak szárazon láttuk a szurdokot, de nem lehet
semmi, amikor zúdul lefelé itt a víz. Félháznyi sziklák hevernek a mederben és
kidőlt fák, a növényzet pedig teljesen más, mint a hegyoldalban. Itt az út még
nem meredek, majd a rét előtt és után van pár hepehupa.
Mind a növény, mind az állatvilág nagyon érdekes és
gazdag. Mivel még hétvégén sincs tömeg, élvezhetjük a csendet, a madárdalt és a
nem túl félénk állatokat. Mi mindkét alkalommal láttunk erdei pockot, a kormos
légykapók meg majd levitték a fejünket a nagy vitatkozásban, annyira csak
magukkal voltak elfoglalva.:D
Találkoztam sisegő füzikével, barátposzátával, fekete harkállyal, kék-
és széncinkével, őszapóval, csuszkákkal, nagy fakopánccsal és hollókkal.
Rengeteg volt a hernyó is, volt mit gyűjtögetni, valamint
annyi volt az erdei szemeslepke, hogy majdnem rájuk léptünk.:D Lepkék közül a
kockáslepke, a nappali pávaszem és a pókhálós lepke volt sok. Valamint seregnyi
tőrösmoly is volt. Ez utóbbiak pici, metálfénnyel csillogó vagy hálózatos mintás molylepkék, amik
termetükhöz képest nagyon hosszú csáppal rendelkeznek.
Miután elhagytuk a szurdokot és a sok helyen Gyűrűk ura
helyszínnek beillő sziklákat, még mielőtt kiérnénk a főútra, egy igazi
érdekességet nézhetünk meg. A Körtvélyesi erdei temetőt. Most képzeljétek el, a
gyönyörű bükkerdőben egy körülbelül 20-30 sírhelyből álló, borostyánnal és
lilán virágzó meténggel befutott kis sírkert. Ős öreg kövek, fából faragott
szobor és valami nagyon különleges hangulat.:)
A szurdokból kivezető út egy nagy elágazáshoz visz. Itt
szemben több kis forrás bújik meg a fák között, amik néha az utat is
elárasztják, ezért kicsit izgalmas itt a növényzet. Ha a várhoz igyekszünk,
akkor a legjobboldali utat válasszuk, ami aszfaltozott. Bal oldalt fenyőerdő,
jobb oldalt egy nagy rét következik. Itt nagyon fúj a szél, de sok a lepke és a
nagy farakások miatt érdekes cincérfajokkal lehet találkozni. Mi tövissescincért
(még nem tudom melyik) és gyászcincért láttunk.
A rét után újabb elágazás jön. Na, itt nem a főúton kell
továbbmenni, hanem egy kicsit attól balra, de a kékjelzés elég egyértelmű, nem
lehet eltévedni. Itt kezd hullámosodni a táj, de itt jön a kedvenc részem is az
erdőben.:) Ez az út a nagy réthez visz minket, ami az ismertetők szerint a
vaddisznók kedvenc helye. Velük szerencsére nem találkoztunk, de meg tudom őket
érteni. Az erdő itt kicsit ritkásabb, az aljnövényzet fantasztikus zöld, amit
apró fehér csillaghúrok tarkítanak. Mint egy mesében. Figyelmesebb növényészek
kankalin és orchidea fajokat is találhatnak itt.
Ugyan a vár felé a rét szélén, balra visz az út, érdemes
a legbaloldalibb ösvényen is megtenni azt a 30 métert, ami kivisz a hegytetőre.
Itt egy bokros, füves folton átsétálva gyönyörködhetünk a kilátásban. Utána a
rét határán battyogunk tovább a rom felé. Az út mentén itt nagy farakások
vannak, amikben barátposzáta fészkel. Az út innen lesz nagyon hullámos. Ezt
főleg visszafelé fogjuk észrevenni, amikor többet kell fölfelé kapaszkodni.XD
Innen már csak 15-20 perc a vár. Az út néhol inkább egy
vágat a földben. Itt volt a legtöbb szemeslepke. Utána fel kell kanyarodni egy
keskeny, napozó gyíkokkal keresztezett ösvényre és végre elérjük a várat. Maga
a rom pár magas, boltíves falmaradvány, össze-vissza ösvényekkel és meredek
feljárókkal. Láthatóan fénykorában sem volt túl nagy, de az biztos, hogy nehéz
lehetett megközelíteni vagy megtámadni.
A várból fantasztikus a kilátás, a figyelmesebbek egy kis
tavat is kibökhetnek a távolban. A legnagyobb élmény mégis a várudvaron várt
minket. Egy hársfában ugyanis erdei siklók laktak! Még sosem láttam fán kúszó
siklót, nagyon érdekes volt. Mi már csak egyet láttunk, az előttünk érkező és
ostobán pánikoló nőktől tudtuk meg, hogy két állat lakik az odúban. Az erdei
sikló elég bizalmas állat, így másfél méterről fotóztam, ahogy komótosan
lesiklik a fáról és elkúszik a napos sziklák felé. Nagyon szép, kb. 110-120
cm-es példány volt, gyönyörű melegbarna színnel.
Itt jött egy kis pihenő, aztán a visszakapaszkodás a
szurdokig és a békés séta az autóig. Átcsorogtunk a legelőn, türelmesen
megvártuk a keresztbeslattyogó birkákat és kecskéket, majd kidöcögtünk az
erdőből. Határozottan visszajárós, felfedezős hely a Mária-szakadék és környéke,
én biztos visszamegyek még és kipróbálok más csalinga utakat is az erdőben.:)
Fotók a kirándulásról:
https://picasaweb.google.com/111162186523703682416/MariaSzakadek2012_04_30?authuser=0&feat=directlink
Fotók a kirándulásról:
https://picasaweb.google.com/111162186523703682416/MariaSzakadek2012_04_30?authuser=0&feat=directlink
Hát ez valami gyönyörű! Az a temető... *_____*
VálaszTörlésOlyan jó hely Magyarország ilyen szempontból! *_* Azért remélem kullancs ellen be vagytok oltva, a létszámok állítólag durván megemelkedtek az utóbbi években, én kicsit emiatt tartok is az erdőktől manapság XD;
Nem vagyunk beoltva.^^" Az amúgy sem száz százalék és csak az egyik betegség ellen jó.
TörlésMi inkább befújjuk magunkat túra előtt. Eddig bejött.
És igen, sosem fogok kifogyni Magyarország iránti csodálatomból.^^