2013. február 26., kedd

Csonttollúak – Egy jó hírű invázió



A csonttollú egy Magyarországra csak telelni járó madárfaj, amely ugyan minden évben megjelenik nálunk, de 3-4 évente különösen hatalmas tömegben érkezik. Az idei is egy ilyen év, amikor százával találkozhatunk ezekkel a festői szépségű madarakkal. 



Én először szintén egy ilyen inváziós alkalomkor, 2008-2009 telén találkoztam ezzel a fajjal, de sajnos, bár százával ültek ezek a madarak a villanydrótokon, csak nagyon messziről hagyták magukat meglesni. Ezzel ellentétben idén mintha észre sem vennék az embereket. Nem érdekli őket, ha alájuk állok és 2-3 méterről fényképezek, ha beszélgetünk mellettük, sőt, még az autóktól sem riadnak fel. Sőt, idén már a kertünkben is megjelentek, ették a csipkebogyót és hetvennégy csonttollú egyszerre fordítgatta a fejét. Ugyanis a fantasztikus tollruhája mellett, ennél a fajnál külön látványosság, hogy a csapat tagjai teljes szinkronban mozognak. Szinte minden egyed ugyanarra áll a fán és ugyanakkor ugyanarra forog és nézelődik. Felreppenés előtt pedig pár másodpercig, a szokásos nagyon magas ciripelő hangjukat felváltja egy élesebb cserregés, aztán hirtelen egyszerre az összes madár elrepül. 



A csonttollú ugyan sajnos nem fészkel nálunk, de novembertől akár egész májusig is itt vendégeskedhet, ezért még pár hónapig reméljük, gyönyörködhetünk bennük. Aki akar velük találkozni, nem kell messze mennie, hiszen ez a madár akár városi parkokban is megjelenik, ahol főleg a bogyós bokrok terméseit eszi. A kisebb rigó méretű madarak könnyen felismerhetőek messziről is, a fejükön lévő, felálló tollbóbitáról és a már említett összehangolt mozgásukról.


2013. február 18., hétfő

Hóvirágos erdő helyett sokkoló tarvágás



Én tudom, hogy a Beliczay-sziget egy parkerdő, ugyanakkor tudtommal természetvédelmi terület és védett ártéri erdő. Így szívszaggatóan sokkoló látvány volt, mikor családommal hóviráglesőbe indultunk a szigetre és kedvenc útvonalunk helyett csak a letarolt erdő csonkjai fogadtak. Hatalmas terület ürült ki, lényegében az erdő tanösvénytől a gátig tartó része teljesen. Az oktatótáblák látszanak a gátról, sőt a kis tó nádasa is, amit eddig egy vadregényes, madárdalos, virágszőnyeges csodaerdő takart. Hát sírni támadt kedvem. Úgy hallottam nem csak nekem, hanem sok helyinek is. De nem tehetünk ellene semmit, mert nem az önkormányzat, hanem a Pilisi Parkerdő Zrt tulajdonában van a terület, aki termeli is ki szorgosan. Pedig korábban azt hallottam, hogy egy idő után le fognak állni a kivágással, hogy minél természetesebb állapotában maradjon meg az erdő, ahogyan régen is volt. Ezek szerint mégsem vagy nem mostantól él ez a dolog.

 Ott az egy sornyi fa mögöt VOLT az erdő.:(

Hogy ne csak ez maradjon meg az aznapi sétából, lebattyogtunk a Dunáig is, ha már ott voltunk. Itt találkoztunk a csatorna mentén egy gyönyörű és nagyon fotogén hegyi billegetővel. Láttunk egerészölyvet is és bevallom nem tudom, hogy karvaly vagy héja volt, de láttam, amint egy fenyőrigó repült át a nyárfák felett és hirtelen kicsapott rá a fák közül egy ragadozómadár. A rigó megúszta, a támadó pedig megint eltűnt a fák között. Nagyon hatásos volt.:)
És megint tanultam egy újat. Láttunk pár kárókatonát, amiknek a lábtőnél fehér foltjuk volt. Hazaérve Schmidt Egon könyvében utánaolvastam és kiderül, ezeknél a madaraknál ez a nászruha része, ami februártól júniusig látható rajtuk, valamint ilyenkor a fejük hátsó része is ezüstös lesz.

Hegyi billegető

 A fentiek ellenére el fogok látogatni megint a tavaszi hagymás virágokat megcsodálni, csak a legszebb szakaszok sajnos most jó pár évre kimaradnak ebből az élményből.