Az idei első kirándulásom az ezer éve nem látott ártérre és
a hozzávezető Sulák-patak menti ösvényre vezetett. Szeretek télen sétálni
menni, mert kevés ember zavar meg és az állatok is nyugodtabbak, merészebbek.
Abban a reményben indultam neki, hogy különleges téli vendég madarakat látok
majd, de a legmeglepőbb találkozásom mégsem velük volt..
Az ösvény is megváltozott. Idén lekaszálták és kiirtották a
patak partját, így járható lett. Ez az állatoknak nem, de az embereknek jó. Az
odavezető aszfaltútról tehát csak le kell menni a patakhoz, és innen már
kényelmesen lehet haladni. Így kiesett az a kerülő, ami a szeméthalmon és sáron
át vezetett eddig, bár az továbbra is használható, ha valakinek pont az
hiányzik.
Viszonylag jó idő volt, bár ködös, ami a fotózást igencsak
megnehezítette. A patak még mindig szemetes, halak ebben a szakaszában, érdekes
módon még mindig nincsenek, pedig ugyebár felénk majdnem egész évben látni
őket. Kétéltűek már szintén nincsenek ebben a hidegben. A Beliczay-szigeten
láttam őket még két hete, de persze ott termálvíz van. A szokásos téli
billegetőkkel összefutottam, de viszonylag csendben volt a környék.
Aztán valami elpattant dél körül az állatokban. Éppen a tök
üres vadetető előtt álldogáltam és azon bosszankodtam, hogy hol vannak a
madarak, amikor olyan 50 m-re tőlem leszállt egy szürke gém. Ott gubbasztott a
parton egyedül, pedig mint nem sokkal később megtudtam, a patak és a sportpálya
közötti parlagon 5 nagy kócsag társaságában 13! társa álldogált. Én ennyi gémet
szabadon még nem láttam egyszerre.
A patakban valami pici kisemlős motoszkált, a fejem fölött
sirályok húztak el, majd megjelent két zöldküllő. Küllőket ritkán látok
párosával, így fordulhatott elő, hogy most először hallottam a nevetésükön
kívül valami hangot, amit egymásnak adtak elő, valami panaszos nyávogásfélét,
ami fiatalkori eleségkérésnek hangzott.
Ahogy egy sitthalmon álldogáltam, az aznapi legnagyobb
meglepetés száguldott egyenese felém. Három őz ügetett komótosan a mezőn és
csak az utolsó 30 méteren vették észre, hogy ott állok én is. Meglepve
megálltak, a hátsó kettő pedig figyelte az elsőt, hogy az hogyan reagál.
Megállapították, hogy nem vagyok túl fenyegető, nagy körben kikerültek,
többször visszanézve, aztán fehéren villogó hátsójuk mutatva átugrottak a
bokrokon a szomszéd szántóföldre. Itt már többször láttam őzeket, de ennyire
közel még sosem, pláne nem úgy, hogy fotózni is tudtam őket. Nagy találkozás
volt, teljesen felvillanyozott egész napra.:) Utánuk még a nap folyamán egy kettes és egy hetes
csoport őzet láttam legelészni, szóval őzforgalmas egy nap volt.
Amint átjutottam a gáthoz vezető nyárfaligeten, hangos
röfögés állított meg. Ha valami disznószagú, disznóhangú és talajszinten van,
az erősen valószínű, hogy vaddisznó, még akkor is, ha nem látom. Nem is mentem
közelebb, csak elcsodálkoztam, hogy ilyen közel az úthoz, a kutyasétáltatókhoz
és a futókhoz, vaddisznók eszegetnek.
A mezőrészen, a gát oldalában sok kis virág virágzott,
mintha csak koratavasz lenne. Az ártéri benyíló is tavaszi hangzavarban
fürdött. Mint mindig, most is ez volt a leghangosabb szakasza az erdőnek. Talán
a nagy nyiladék az oka, hogy a madarak ezt szeretik a legjobban. Egy legalább
30-40 fős őszapó társaság vegyült kék és széncinkékkel, csuszkákkal és sárgafejű
királykákkal. Egy nagy fakopáncs meg az egyik fán annyira elmerült a munkában,
hogy simán alá lehetett állni és figyelni, nem zavartatta magát.
A Dunán hatalmas volt a nyüzsgés. Vágyaim tárgya, a
szemközti part homokpadja a kanyarban, csurig tele volt sirályokkal, récékkel,
gémekkel, kárókatonákkal és még ki tudja mivel. Mivel messze van és köd volt,
csak a pöttyöket és mozgást láttam, meg persze hallottam a zsivajt.
Az mostani téli szezon nagy szenzációja számomra a
kerceréce. Eddig nem találkoztam vele, most pedig legalább 50-60 példány
lubickol ezen a Duna-szakaszon. Már két hete is itt voltak. Nagyon
szórakoztató, békaszerű hangokat hallatnak és fura fejrázós násztáncuk van,
röptükben meg mintha fütyülnének. Repülés közben pingvinek jutnak róluk
eszembe. A gácsérok már fekete-fehér nászruhában vannak, és a párjukkal úsznak.
Érdekes módon nem vegyülnek a tőkés récékkel, pedig abból meg aztán seregnyi
van, és nem bántják őket.
 |
| kercerécék |
Sirályból természetesen dankasirályból van
megszámlálhatatlan, de biztos van más, ritkább sirályfaj is, csak nem látom
őket meg borzasztóan nem értek hozzájuk. Hallottam egy nagyon fura hangot többször
ismétlődni, miközben nagytestű sirályok repültek el felettem. A hang egy vajúdó
dinoszauruszra emlékeztetett, nem mintha hallottam volna már olyat, de én így
képzelem el.:D Fel is mentem itthon a xeno-canto honlapra meghatározni és
egyértelműen dolmányos sirály hang volt. A birding.hu-n persze azt mondták,
hogy az nem lehet, mert ritka és 4-et még senki nem látott egyszerre
Magyarországon (pláne nehogy má’ egy kezdő senki lássa ugyebár), szóval biztos
sárgalábú sirály volt. Természetesen az összes szóbajöhető sirályhangot
meghallgattam és nem az volt, de hagyjuk. Én tudom, az a lényeg.:)
Ha már sirály, láttam valami rettentően furát. Egy nagy
karvaly vagy egy héja (a fene se tudja megmondani ebből a távolságból)
kitartóan kergetett egy fiatal dankasirályt alig valamivel a víz fölött. A
sirály nem vágott vissza, csak menekülni akart, de a ragadozó sokáig nem
hagyta. Aztán ahogyan kezdték, abba is maradt a dolog.
A másik számomra új dolgot karvallyal 2 hete láttam
ugyanitt. Az egyik hullámtörőnél, az alacsony vízállás miatt beszorult halakból
szemezgetett egy karvaly. Hogy ő pecázta ki a halat, vagy a parton találta, azt
nem tudom, de rutinosan vitte fel a fára elfogyasztani.
Mivel nagy szél támadt, csak addig mentem el, ahol tavaly a
süvöltőket láttam. Pont ugyanazon a fán ültek!:D Tízfős csapat volt, két nagyon
piros hímmel. Nem csak, hogy nem repültek el azonnal, de végig követtek
visszafelé a gáton. Valami juharszerű fa termését ették, és közben végig azt a
fura fémes és rövid kapcsolattartó hangjukat hallatták. Rajtuk kívül még a 12
db citromsármány volt érdekes, de igazán téli vendég madarat mást nem láttam. A
fenyőrigók és az az egy szőlőrigó, akiket 2 hete láttam a Beliczay-szigeten már
vagy elmentek, vagy ebbe az erdőrészbe nem járnak át. Érdekes módon
egerészölyvvel sem találkoztam, csak egyszer hallottam a hangját.
A végére elég hideg volt, jól meg is fáztam, de
nagyon megérte kimenni. Az őzek meg a vízimadárdömping felejthetetlen volt.:)
A kirándulásomról válogatott összes fotó (29 db) itt látható:
https://plus.google.com/photos/111162186523703682416/albums/5965862052427184625
