2012. október 5., péntek

Add vissza a patkányomat!


Múltkor a Sulák-pataknál sétálgatva, délután fél kettőkor, az egyik földúton átfutott előttem egy kis barna valami. Odamentem megnézni, és akkor láttam ám, hogy az illető siettében elejtett egy döglött patkányt. Meg akartam nézni a prédát, de ekkor visszajött térte a tulaj. Egy menyét feje bukkant ki a szederbokorból és meglepetten nézett rám. Ezután egy érdekes játékba kezdtünk. Ő hol itt, hol ott bukkant ki a gazból, hogy megközelítse és visszaszerezze a patkányát, én meg igyekeztem mindeközben őt lefényképezni. A menyét, a maga huszonpár centijével felágaskodva és félelmetes kaffogásával próbált engem elriasztani. Egy perc után megszántam szegényt és hátrébbléptem. A menyét gyorsan felkapta a patkányt, ami alig volt kisebb, mint ő, és elfutott vele. 
Életemben először láttam menyétet, és nagyon boldog vagyok, hogy végre találkoztam vele. Ez a legkisebb menyétféle Magyarországon és szegény annyira apró, hogy még a hermelin is vadászik rá. Ennek ellenére képes volt elfogni egy patkányt, aztán volt olyan bátor, hogy visszajött érte. Örülök, hogy az idei Állatok világnapja alkalmából védetté nyilvánították. Megérdemli.:)