A csonttollú egy
Magyarországra csak telelni járó madárfaj, amely ugyan minden évben megjelenik
nálunk, de 3-4 évente különösen hatalmas tömegben érkezik. Az idei is egy ilyen
év, amikor százával találkozhatunk ezekkel a festői szépségű madarakkal.
Én először szintén egy ilyen
inváziós alkalomkor, 2008-2009 telén találkoztam ezzel a fajjal, de sajnos, bár
százával ültek ezek a madarak a villanydrótokon, csak nagyon messziről hagyták
magukat meglesni. Ezzel ellentétben idén mintha észre sem vennék az embereket.
Nem érdekli őket, ha alájuk állok és 2-3 méterről fényképezek, ha beszélgetünk
mellettük, sőt, még az autóktól sem riadnak fel. Sőt, idén már a kertünkben is
megjelentek, ették a csipkebogyót és hetvennégy csonttollú egyszerre
fordítgatta a fejét. Ugyanis a fantasztikus tollruhája mellett, ennél a fajnál
külön látványosság, hogy a csapat tagjai teljes szinkronban mozognak. Szinte
minden egyed ugyanarra áll a fán és ugyanakkor ugyanarra forog és nézelődik.
Felreppenés előtt pedig pár másodpercig, a szokásos nagyon magas ciripelő
hangjukat felváltja egy élesebb cserregés, aztán hirtelen egyszerre az összes
madár elrepül.
A csonttollú ugyan sajnos nem
fészkel nálunk, de novembertől akár egész májusig is itt vendégeskedhet, ezért
még pár hónapig reméljük, gyönyörködhetünk bennük. Aki akar velük találkozni,
nem kell messze mennie, hiszen ez a madár akár városi parkokban is megjelenik,
ahol főleg a bogyós bokrok terméseit eszi. A kisebb rigó méretű madarak könnyen
felismerhetőek messziről is, a fejükön lévő, felálló tollbóbitáról és a már
említett összehangolt mozgásukról.
Ezeknek van olyan hangja, mint egy rossz ékszíjnak? :D
VálaszTörlésHát igen, a magas hangja hasonlít ahhoz, a másik hangja meg egy számítógépes játék effektjéhez hasonlít.
Törléshttp://www.xeno-canto.org/browse.php?species_nr=&query=Bombycilla+garrulus
Mondjuk az igazi ékszíjhangú madár szerintem a kis poszáta:
http://www.xeno-canto.org/103801