Teknősök, eperlikőr, napsütés

Avagy haverok, buli, teknős. Kint voltam újfent a Sulák mellett és lesétáltam persze a Duna-partra is, mert az ilyenkor kihagyhatatlan. Egyik fő célom a teknőspopuláció felmérése volt, legalábbis annak megkezdése az én szerény eszköztárammal.

A Sulák-patakban három helyen találkoztam mocsári teknőssel, két nagy, felnőttkéznyi példánnyal és egy kb. 6 cm-essel. A pataktól 30 méterre húzódik egy vízelvezető árok is, amiben csak sok szemét szokott lenni. Most abban is magasan állt végig a víz és két ékszerteknős napozott egy kidobott autógumin. Remélem, megmaradunk ebben az állapotban és a patakban csak mocsáriak maradnak. Az árok meg gondolom túl koszos a mocsárinak, meg nem is nagyon van benne, nekivaló élelem.

Mocsári teknős sztárfotó

Az egyik teknős a lábam alól jött ki napozni és nagyon meglepődött. Én is.:D A mocsári teknősök nagyon jó reflexekkel rendelkeznek és messziről észreveszik, ha jön valaki. Az ékszerteknősök lassabbak és kevésbé gyanakvóak. Ezek ellenére végül két mocsárit sikerült lefényképezzek.

Barna varangy ebihal (kb. 7-8 cm)

Most rászántam az időt és leültem egy hosszabb időre a patak partjára. Végig lehetett hallani a vízityúkot, de egyszer sem dugta ki a fejét a nádból, csak mozgott utána a növényzet. Érdekes módon egész nap nem láttam vagy hallottam semmilyen más vízimadarat a pataknál.

Még mindig találkoztam nagyon fiatal vízisiklókkal és volt pár kockás sikló is. Meg rengeteg kecskebéka persze.

A Duna-parton pedig végre megnézhettem, hogy ez mitől ártéri erdő. A fotókon nem jön ki az igazi hangulat, de a legfelsőbb ösvényen kívül mind el volt árasztva. A rengeteg szúnyog ellenére becaplattam, ahol tudtam. Hát én még nem láttam eddig olyan erdei pocsolyát, amiben hal van, plusz rájuk vadászó vízisikló. És most láttam életem legnagyobb csalánjait. Ilyen röpke két és fél méteresre nőttek. 

Ezen az úton szoktam menni...hát most kimaradt :)

A magas vízállás miatt a gát tövében sétáltam, ahol viszont rengeteg lepke volt szerencsére. Sőt nagy kiterjedésű farkasalma állomány található az egész árrét területén és a patak mellett is, de sajnos farkasalmalepkét nem találtam.

Meglepően sok kis színjátszó lepke repkedett a földhöz közel, sosem láttam még ennyit egyszerre. Eszméletlenül gyönyörűek, ahogy liláskéken csillognak a napfényben. Volt még fehéröves szemeslepke, egy tonnányi sakktáblalepke, nagy ökörszemlepke, nappali pávaszem, kis szénalepke, kis tűzlepke (érdekes módon más boglárka nem volt), rezedalepke és egyéb fehérlepkék és persze az erdőből sosem hiányzó atalanták. Valamint a bíborsávos araszolók is most rajzottak.

Bíborsávos araszoló (Lythria purpuraria)

Madárból semmi különleges nem volt. A fekete harkály az egy említésre méltó, mert jó közelről nézhettem, ahogy dolgozik. Valamint találkoztam egy 3-4 fős sárgarigó csapattal, akik egyszerre énekeltek. Ennek a madárnak van szerintem a legszebb hangja a magyar fajok közül és egyszerre négynek meg pláne.

Az eperlikőr pedig úgy jön a képbe, hogy békésen üldögéltem a Duna partján, amikor lejött egy ötfős társaság kutyát fürdetni. Egyrészt az egyikük megkínált házi eperlikőrrel, amit még egyszer köszönök és nagyon finom volt. A társaság egy másik tagja viszont meglátta a gépemet meg meghallotta, hogy biológus vagyok és nagyon belelkesedett, hogy ő, mint horgász, mennyi mindennel találkozik itt és mennyire szereti a természetet. Ott szabadkozott nekem, hogy ő egyszerű ember, neki nincs is ehhez iskolája, de ehhez nem is az kell, hanem egy olyan hozzáállás, mint az övé. Büszkén mesélte, hogy talált az erdőben héricset meg sárga ibolyát és nagyon boldog volt, amikor tőlem megtudta, hogy a szép kék lepkéket a parton színjátszó lepkének hívják. Egy átlagember ilyen fajokról azt sem tudja mi az, ő meg nagy szeretettel beszélt róluk és, hogy direkt nem mondja el senkinek, hogy hol van és nem is viszi haza a növényeket. Bárcsak minden ember így állna a természethez. Nem kell ehhez iskola, csak érdeklődés és egy kis odafigyelés.

A napsütésről meg csak annyit, hogy nagyon szép volt az idő és nagyon vörösre égtem. De megérte.:D

A blogoló tölgyfa

Igen, jól olvastátok, létezik egy kocsányos tölgyfa, "aki" blogot vezet. Oltári poén.:D
Idén áprilisban a püspökerdei erdészet ültetett egy tölgyfa csemetét, aki azóta jó humorú, környezetvédelmi témákkal és napi történésekkel foglalkozó blogot vezet.
Nézzetek rá, szerintem nagyon jó ötlet.:)
http://tolgyfa.blog.hu/

Cinkeszaporulat

Korábban már írtam a kertünkben történt cinkeodú telepítésről, most pedig szeretnék beszámolni az eredményről. Ugyanis vannak kiscinkéink, sőt, már a második fészekalja tojás melegszik a tojó alatt.

Az odút először mezei verebek nézték ki maguknak, de a széncinkék egy nap alatt meggyőzték őket, hogy jobb lesz nekik máshol.

Cinkepárunk március 15-én kezdte bélelni az odút és május 8-án repültek ki a kiscinkék. A szülők egész végig nagyon jól viselték a jelenlétünket. A fészektől pár méterre állva lehetett őket fotózni. Így az első körben még nem mertem befotózni a fészekbe, csak az ételhordást és később a kirepült fiatalokat örökítettem meg.

Csak 5 fióka volt, pedig cinkééknél a háromszor ennyi sem ritka és a kert dugig van hernyóval. Sebaj, talán a második eresztés gazdagabb lesz.

A fiatal cinkéket úgy lehet megkülönböztetni az idősebbektől, hogy egyrészt felborzolt gombócformájuk van, a sapkájuk nem fekete, hanem inkább barna és az arcuk ott, ahol a felnőtteké fehér, nekik még sárga. Valamint hangosan sivalkodva kergetik a szüleiket élelem reményében.

A mi öt kiscinkénk kirepüléskor csatlakozott egy sokgyerekes őszapó családhoz, így a hátsó telek nagyon hangos volt egy pár napig.

Most már önállóak a fiatalok, a színük majdnem olyan, mint a szüleiké, csak fakóbb. A viselkedésük viszont még mindig elég „gyerekes”. Még előfordul, hogy kunyerálnak a szülőktől és az itatónál is elég gyanakodva nézik még a vizet, hogy „mit is kéne most ezzel csinálni?”

A szülők viszont már a második fészekaljon dolgoznak és miután az MME megnyugtatott, hogy befotózhatok, le is kaptam cinkemamát az odúban. Nagyon elszánt anyuka, mert ugyan valószínűleg megijedt attól, hogy leemeltem a tetőt és bedugtam a gépet, nem mozdult a tojásokról. Remélem a mostani költés több fiókát eredményez. Addig is megpróbálok rájönni, hova vitték a szülők a régi tojáshéjakat, mert nem találtam sehol. Később pedig majd töltök fel képet a frissen kikelt fiókákról is.

Az egyik éhesen sipítozó tollgombóc.

 Az odú bélése: moha és valamilyen állati szőr.

 Elszánt cinkemama vigyáz a tojásokra.