A leggyakoribb emlős, amivel a Sulák-patak mentén
találkozom, a pézsmapocok. Szerintem nagyon aranyos és érdekes állatok, így
gondoltam mesélek egy kicsit róluk és az érdi populációjukról. A leírást
nagyrészt a Wikipedia segítségével raktam össze, a fotók és a térkép saját
anyag.
A pézsmapocok (Ondatra zibethicus) egy Észak-Amerikából származó rágcsálófaj. A
köznyelvben pézsmapatkánynak is hívják, de valójában inkább pocok. Európába a
prémje miatt telepítették be a 20. század elején. Nagyon gyorsan elszaporodott
és mára már kiirthatatlan. A folyók védőgátjait megrongálja a pézsmapocok
várépítése, de szerencsére nagyon nagy károkat nem okoz. Étrendje és életmódja
nem fed át teljesen egyik honos fajunkkal sem, így nem szorította ki azokat,
hanem szépen beilleszkedett a magyar állatvilágba.
Nevét a hím
hasán található mirigyről kapta, melynek váladéka a pézsmaszarvas pézsmájára
emlékeztető szagú.
A többi
pocokfajtól könnyen elkülöníthető, mert jóval nagyobb náluk. Inkább a nutriára
vagy a hódra hasonlít, viszont azoknál kisebb. A farok egy jó határozó bélyeg:
a hód farka lapos, lapát alakú, a nutriáé hengeres, a pézsmapocoké pedig
oldalról lapított, ovális keresztmetszetű. Én személy szerint azt mondanám,
hogy a hód és nutria feje sokkal hosszúkásabb és vízidisznószerűbb, mint a
pézsmapocoké, ami tényleg pocokvonású. A pézsmapocok kifejletten 25-35 cm
hosszú, farkuk majdnem ugyanolyan hosszú, mint a testük.
A pézsmapocok barnás-szürke
szőre még vizesen is mindig borzas, főleg a fején, mellkasán pedig világosabb.
Remekül úszik, hullámozva evez a farkával és gyorsan bukik le ijedtében a víz
alá. A szárazföldön kicsit lassabb, de gyorsan beleszánkázik a vízbe, ha
veszélyt érez. A patakpart iszapjában végig jól megfigyelhető a nyomuk. Lábai
és ujjai hosszúkásak, úszóhártyája nincsen és az egész csapás közepén láthatjuk
az árkot, amit a farkával húz a sárban.
Várát a
patakmeder falába ássa, a bejárat a vízfelszín szintjén található. A Sulák mentén,
ahol éppen magas a partfal, a pocok a falon feljebb is ás nyílásokat. Sok pocok
él egymáshoz közel, családi csoportokban. A járatok mifelénk elég sűrűn
helyezkednek el, és úgy sejtem, néhol komplett várrendszert alkotnak. A Sulák
partját végigsorozták a pockok bejáratokkal, így akárhol felbukkanhat és
eltűnhet egy-egy állat. Ha a patak mentén sétálva nagy csobbanást hallunk, a
vízben pedig felkavarodott iszapot és buborékcsíkot látunk, gyanakodhatunk,
hogy felijesztettünk egy pézsmapockot. Ha megállunk és várunk pár percet,
legtöbbször a pocok újra kibújik, legfeljebb egy másik nyílásból. A kibújás
előtt gyakran magas hangon felsípol. Ezt nem tudom, minek csinálja, szerintem
így csak elárulja magát. Nekünk viszont könnyebb észrevenni.:)
A pézsmapocok a
part menti füveket, vízinövényeket eszi, kárt ezzel nem okoz. Szorgalmasan hord
belőle a várába is. Télen a tartalékból eszik, valamint kiegészíti étrendjét
kagylókkal is. Azt olvastam, hogy a kisebb tavikagylókat könnyen kinyitja, a
vastagabb festőkagylót viszont kirakja a partra és megvárja, amíg kinyílik.
Nagyon ravasz.:) Állítólag eszik néha békát és halat, télen pedig a vára
nádbélését is rágcsálja, amit azután tavasszal kijavít.
Télen van a
szaporodási időszak, a nőstény pedig évente többször is ellik 4-10 utódot. A
pézsmapockok nem alszanak téli álmot, de a hideg időszakban többnyire a
vackukban maradnak. Csupán 1-2 évig élnek, viszont mivel nagyon szaporák,
bátrak és jó alkalmazkodóképességűek, gyorsan elterjednek minden kedvező
élőhelyen.
Egész nap aktív,
ahol irtják, ott inkább csak éjjel merészkedik elő. A Sulák-patakban egész nap
láthatóak, még a lakott területeken is. A lakók egy része szereti őket, a másik
része meg lepatkányozza, és szívesen elűzné, pedig semmi kárt nem okoznak. Érdekes,
hogy ennyire lakott, forgalmas helyen is ilyen bátran előjönnek a pockok. Még
az autók elől se mindig bújnak el, a gyalogosoktól pedig szinte egyáltalán nem
félnek. Egyedül akkor bújnak el, ha az ember konkrétan a partra áll és figyeli
őket. De, ha csöndben maradunk, pár perc múlva előjön és, ha szerencsések
vagyunk, folytatja a munkát és nem úszik el.
Fiatal pézsmapocok füvet rágcsál:
A fenti két kép a "legpockosabb" patakszakaszt mutatja.
A térképen az utóbbi 3 évben általam regisztrált pocokészleléseket ábrázoltam, a Sulák-patak Tétényi utca és a Duna közötti szakaszán. A piros
szakaszt látogattam a leggyakrabban, így nagyrészt érthető, hogy itt láttam
eddig a legtöbb példányt. De emellett ezen a szakaszon szinte méterenként
vannak bejáratok.
A part itt néhol nagyon alacsony, viszont a nád- és fűcsomók
által összetartott földrögök alá így is beköltöznek, mint itt:
Ha lenne rá keretem, szívesen bekameráznám őket, mert jó
lenne tudni, hogyan és hányan is élnek itt tulajdonképpen. Addig is mindenki figyelje a patakpartot!:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése