Kószálás a Beliczay-szigeten

Pénteken végre bejártam a Beliczay-szigetet, aminek eddig csak a Sulákos, északi csücskével ismerkedtem. Alábbiakban egy kis leírás következik a szigetről, majd egy lelkes élménybeszámoló tőlem.

A szigetről az Érd TV-ben is adtak le egy negyedórás kisfilmet, itt megnézhető:

http://www.avarosvedo.hu/pub/varosvedo/teka/beliczay_sziget.html

Saját fotóim a kirándulásról:

https://picasaweb.google.com/111162186523703682416/BeliczaySziget2012_04_20?authuser=0&feat=directlink

A sziget Érd déli részén található, Ófalu mentén. Valaha a szigetet egy vékony Duna-ág választotta el a szárazföldtől, de idővel ezt lecsapolták, így egy félkör alakú lápos terület alakult ki. Ezt szinte a mai napig nyárfatermelésre használták, de az utóbbi években komoly természetvédelmi munkák indultak meg rajta. A Pilisi Parkerdő Zrt és az Érdi Környezetvédelmi Egyesület szeretné megőrizni a „sziget” tipikus ártéri erdő és lápvegetációját, a fakitermelés fokozatos megszüntetésével. 

A szigeten két éve kialakították az Tőzike Tanösvényt, tájékoztatótáblákkal, tornaeszközökkel, tűzrakókkal, fedett kültéri „tanteremmel” és néhol pados kiülőkkel.

Maga a sziget a Sulák patak torkolatától a téglagyár romjaiig tart. A hivatalos bejárat középen van, de hozzánk a Sulák felőli van közelebb. Ez utóbbi csak egyemberes gyalogút, de az utak többsége amúgy autószélességű. Ez egyrészt azért is van, mert sok a horgász, akik valameddig autóval mennek (a sziget fő útja rendes utcának számít) másrészt az erdőgazdálkodás gépeinek is kell a hely. A téglagyártól a part egyre meredekebb, így a keskeny gyalogösvény is a víz felett több méterrel vezet. Érdemes idáig is felcaplatni, mert itt kicsit más már az erdő, valamint innen látszik a magaspart, amiben parti fecskék és gyurgyalagok fészkelnek. 

A Sulák-patak az erdő bejáratánál

A Kakukk-hegy a sziget végénél

 Tehát a Suláktól indultam. Itt a gát oldalában már találkoztam egy kistermetű pocokkal (nem tudtam ennyiből meghatározni) valamint egy zöld gyíkkal és ezeket jó jelnek tekintettem. Ez a keskenyebbik bevezetőút az egyik kedvenc részem a szigeten. Márciusban csillagvirág és hóvirág szőnyeg borította az erdő alját, amit utána keltikék és boglárkák váltanak fel. Sajnos fényképen nem jön ki jól, de én ilyet még csak filmen láttam és valami fantasztikus látvány. Most áprilisban már nincs virágszőnyeg, de harsogó zöldek a fák és dús az aljnövényzet. Virágügyben a nyári tőzikében lehetett gyönyörködni, ami a sziget minden pontján szép számmal megtalálható. 

Az erdő különböző korú nyárasokból áll, ami rengeteg egyéb fafajjal elegyedik. Néhol látszanak még a telepítéskor kialakult sorok, máshol, főleg a parti sávban természetesen állapotú ártéri erdő nő. A nyárfákon kívül rengeteg juhar, kőris, vad gyümölcsfák, ősöreg fűzfák és egy csomó, általam ismeretlen fa és cserje zöldellik. Állítólag valahol tölgy is nő, de én nem túl sokkal találkoztam. Összes fát benőtte a vadszőlő, borostyán és egyén liános növények, amitől tiszta dzsungelhangulat van az erdőben. Egy csomó védett lágyszárú nő mindenfelé, erdei meg lápi virágok. 

Állatvilág terén is az az érdekes, hogy együtt vannak vízparti, mocsári és erdei állatok. A tájékoztató táblák szerint vaddisznó, őz és szarvas is él itt, és ahogy egyre beljebb jutottam az erdőben, még az utóbbit is elhittem. Emlősök közül én egy meglepett rókával találkoztam délután kettőkor. Ennyire nem volt senki ember fia rajtam kívül az erdőben.

Rengeteg volt a madár. Széncinke, kékcinke, őszapó, seregnyi barátposzáta, erdei pintyek, csilp-csalp füzike, feketerigó, énekes rigó, nagy fakopáncs, fekete harkály, csuszka és kormos légykapó. Érdekes módon vörösbeggyel és ökörszemmel nem találkoztam, pedig eddig mindig sokat láttam az ártéren. Igazi különlegesség volt számomra a jégmadár és küszvágó csér a Duna felett. A láp taván pedig egy vízityúk párt is sikerült megfigyelnem. Azt mindig furcsállottam, hogy a Dunánál nem látok többféle vízimadarat. Például récefélékből kizárólag tőkés récét láttam eddig. Van még dankasirály, sárgalábú sirály és kárókatona.  Egyszer láttam szürkegémet meg egyszer egy hattyúpárt. Azt’ annyi. Fura. És természetesen a fekete gólyák sem mutatkoztak még.

Az erdei madárvilágra kevesebb panaszom van, bár hiányolom az olyan tipikus ártéri madarakat, mint mondjuk a hamvas küllő. És nem madár, de szeretnék látni végre egy mókust. Tudom, nekem semmi se jó.:D

Na, szóval nyomultam befelé az erődbe, szinte lépésenként megállva. Vettem fel egy csomó madárhangot, gyűjtöttem egy-két hernyót. Hallottam egy nagyon furcsa dolgot is. Láttam egy erdei pinty fiatalt, aki az ágon ugrált és ennivalót kunyerált a szüleitől. Ez még nem volt szokatlan, de közben cinkehangon csettegett. Az erdei pinty hangutánzásáról eddig még nem hallottam, pláne nem a fiatalok részéről.

Az utat többször keresztezték keleti kékfutrinkák. Nagyon szép színük van, a páncéljuk szegélye lilás-pirosan csillogott.

Lepkeügyben nagy érdekességgel nem találkoztam és példányszámban is meglepően kevés repkedett az erdőben. Azt hiszem, ez a nagyon változékony időjárás betett nekik az idén. Amiből ténylegesen sok volt, az a mustárlepke, a pókhálóslepke és a hajnalpírlepke. Volt még pár nappali pávaszem, erdei szemeslepke és persze répalepke. Aminek csak egy-egy példányával találkoztam, az a sáfránylepke, a citromlepke, a káposztalepke, a cigány busalepke és a kis tűzlepke. Érdekes lenne itt este csapdázni, de még mindig nem merek egyedül kijönni ide éjszaka.

Hernyóból mindössze két moly és egy araszoló jött velem haza. Találtam még egy érdekes hernyót, de ő gyertyánt evett, amit nem tudtam volna neki adni otthon, így fájó szívvel otthagytam a fán.

Hüllő és kétéltű terén viszont gazdag volt az erdő. Zöldgyík, fürgegyík, sőt még faligyík is napozott a parton. Találkoztam kockás- és vízisiklóval is. Az aljnövényzetben felriasztottam egy erdei békát, a parton barna varangy brekegett, a lápos pedig kecskebékáktól és vöröshasú unkáktól volt hangos. Én még életemben nem láttam ennyi unkát. Több száz volt a láp vízelvezetőjében.

Nagyon gyönyörű volt az erdő, de ami igazán piszkálta a fantáziámat, az a leírásokban olvasott lápos volt. Régen, a fakitermelés miatt lecsapolták, de ma már védik a maradékát. A csak itt előforduló magyar szitkár nevű lepkére meg pláne fentem a fogam. Már bejártam az erdő nagy részét, és még mindig nem volt meg a láp. Aztán befordultam egy nádasos, mocsári nőszirmos rétre, ami száraz volt, de láthatóan nem mindig az. Azt hittem az a láp. De nem. Természetesen végül az utolsó, kivezető úton találtam meg. 

Ez lett a második kedvenc helyem az erdőben. Ez az erdő főútja, de természetesen így sincs nagy forgalma. Az út mellett egy vízelvezető árok vezet, ami a város felé kiszélesedik egy kis csatornává. Az út egyik oldalán egy szürreális liget foglal helyet. Egy mocsárrét szerű, pangóvizes terület közepén, kiszáradt nyárfák állnak katonás sorokban. Még két pecás is volt ott, tehát valamit fogni is lehet benne, pedig szerintem nem mélyebb a víz fél méternél. Az út túloldalán pedig a csatornából leválik egy kis, sekély vizű tó, amit nádas övez. Tündéri. Itt le kellett üljek egy fél órára a csodálkozástól. Itt láttam amúgy a legtöbb lepkét, mert a napsütötte láp partján több faj egyedei szívogatták a nedvességet. És csak itt láttam szitakötőket is.

 Amikor végre sikerült elszakadni ettől a csodálatos látványtól, továbbindultam a város felé és megtaláltam a hivatalos bejáratot a szigetre. A köszöntőtáblán lévő térkép szerintem totál használhatatlan, a főutaktól eltekintve minden pontatlanul és értelmezhetetlenül jelenít meg. Majd rajzolok egy sajátot magamnak inkább.

Innen a hivatalos tanösvényen indultam visszafelé. Megkerültem a lápot és megtaláltam a hivatalos, bemutató jelleggel meghagyott mocsárrétet, ami egyelőre nem tűnt nagyon különlegesnek, de talán egy-két hónap múlva már lesznek rajta érdekességek. Innen egy vizesebb erdőrészen át jutottam el a kivezető ösvényhez, amin indultam.

Összefoglalva, ez az erdő gyönyörű, változatos és szerintem annak is nyújt érdekességet, aki nem kifejezetten a különleges fajok miatt érkezik. Lehet üldögélni a fűzfáktól árnyékos Duna-parton vagy a békabrekegős láp mellett. A sok utacska miatt kis és nagy túrát is lehet bele tervezni és akár osztállyal is látogatható. Ugyan kuka nincs, de szeméttel se nagyon találkoztam. Pad kevés van, de annyi kidőlt fa és kő van, amire le lehet ülni, hogy nem is nagyon kell. Tömeg csak hétvégén van, de az se nagy. A táblák kicsit butácskák és pontatlanok, de legalább vannak. Mesterséget odút nem láttam, de amennyi odvas fa van egy ártérben, szerintem itt nincs is rá nagyon szükség.

Parkolni a termálfürdőnél vagy a minaret környékén, esetleg a sportközpontnál érdemes. Tessék kimenni!:)