A szongáriai cselőpók szerintem
nem azért védett, mert ritka. Szinte minden szárazabb, homokos területen
előfordul, ahol rövid és ritkás a gyep. Viszont átlag ember számára
valószínűleg csak nagy és ijesztő és vélhetően azonnal leüti, ha tudja. Így gondolom,
inkább védetté nyilvánították, hogy ne csapják agyon az összeset.
Én is megpróbáltam inkább
áttelepíteni a kertünkből, amikor pár hete egyszer csak megjelent. Annyira
szárazak a kertünk egyes részei, hogy felrepedezett a talaj és fű is alig nő. A
cselőpóknak tökéletes volt.
Én nem bántok semmilyen állatot,
ha van rá lehetőség, áttelepítem máshova, elsétálok vele vadabb területre, stb.
A cselőpók számomra is ijesztő, tudom, hogy mérgező és agresszív, ráadásul van
egy erősen arachnofóbiás a családban, aki, ha meghallja, mi mászkál a kertben,
ki se jön többé a házból.
Így első körben megpróbáltuk
kiásni a pókot. Ez a faj egy hosszú lyukat ás a földbe, ami olyan hüvelykujj
átmérőjű cső, a szájánál hálóperemmel. Igyekeztünk az egésznek aláásni, aztán a
földkupacot egy vödörbe rakni. Ez sikerült is, ki is sétáltam vele egy
megfelelő lakatlan élőhelyre, de utólag kiderült, hogy a pók már ásáskor
megszökött. Pár nap múlva szinte ugyanott, ahol az első háza volt, vájt egy új
csövet. Ezt is megpróbáltuk kiásni, de ez sem sikerült. Harmadik próbálkozás
után a pók eltűnt. Remélem végleg.
Ha bárki találkozik vele, legyen
óvatos. Közeledésre azonnal visszahúzódik az üregébe, de ha ingerlik, böködik,
támad és ugrik. A széttárt lábainak fesztávolsága a 10 cm-t is elérheti, szóval
hatalmas. A csípése egy-két masszív lódarázscsípés hatásával és erejével
arányos, tehát egyáltalán nem halálos, de nagyon fáj és rosszullétet, vagy
allergiás rohamot okozhat.
Tehát, ha valaki összeakad vele a
kertben és nincs útban neki, ne bántsa. Ha a házból vagy bárhonnan ki akarja
paterolni, akkor viszont kesztyűben és nagyon óvatosan, valami nagyszájú
üveggel szedje össze. Köszönöm a pókok nevében is.
A nevéről annyit, hogy Szongária Kína egyik része. Gondolom, ott írták
le a fajt, ezért arról a helyről van elnevezve. A „cselő” szó pedig az
Értelmező Szótár szerint „Csálé, félre álló, összevissza” jelentéssel bír.
ugye ez nem magyarországon volt
VálaszTörlés:O
Elolvastad a bejegyzést meg a blog címét? Érd Magyarországon van.
VálaszTörlés