Évente egyszer-kétszer eljutok
Kehidára és most sikerült kifogni egy nagyon szép októberi hétvégét. Egy jó
hosszú Kis-Balaton séta, rengeteg gomba és kanyargós utak a világvégén. Pont ez
kell a dolgozónak.
Az apartman környéke nem
változott. A rókának most csak a nyomát láttuk, de az egerészölyvek
szorgalmasan köröztek a fejünk felett, a varjak pedig nagy élvezettel fürödtek
a tócsákban. Lépten-nyomon kis pöfeteggomba telepekbe botlottam, valamint
valami sárgásabb is nőtt az út szélén, de annyira nem értek a gombákhoz, hogy
örülök, ha a galócát felismerem.
A bicikliút melletti nádas is
változatlan. A termálpatak partján most hatalmas mező áll, vadlessel, az út
mellett pedig embermagas nádasos és bodzás, amiből kihallatszik ezernyi állat
motozása, valamint néhol egy-egy kis ér csobogása.
A kenderikék és citromsármányok
megint megszállták a környéket, többféle cinke, füzike és pár vörösbegy
társaságában. És életemben először láttam ötvenfős barázdabillegető csapatot.
Nagyon szórakoztatóak, mert többet veszekedtek, mint ettek. Nem is értem,
hogyan tudnak csapatban vándorolni. A bicikliút annyira nyugodt hely, hogy egy fácán
véletlenül pont elém repült le az aszfaltra, majd fejvesztve bemenekült a
susnyába. A legnagyobb fa tövében megint visongtak a fiatal karvalyok, de látni
most sem lehetett őket, csak zengett tőlük a nádas.
A termálpatak környéke még mindig
lenyűgöz. Mivel a forrás mellett télen is meleg van, decemberben is tücskök
ciripelnek és zöldell benne a gyékény. A meder alján pedig zuzmóhoz hasonló
foltok nőnek a víz alatt. Ha az ember téli reggel kimegy a nádashoz, a meleg
víztől az egész gőzölög, ami nagyon szürreális egy látvány.
Ugyanettől a melegtől és a
rovarállománytól itt marad egy csomó olyan madár, aminek télen el kellene
vándorolnia. Vagy egyes fajok ősszel is bátran nekiállhatnak költeni, mert van
mivel etetni a csemetéket. Jó lenne egyszer hosszabb időt kutatással itt
tölteni és megnézni hogyan hat a termálvíz az egyes fajok életmódjára.
Fotók itt: Google+ album
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése