Karvaly, a magányos hős(nő)

A bejárati ajtónk előtti terülő tuja az egyik kedvenc búvóhelye a házi verebeinknek. Főleg télen. Ezt láthatóan a karvaly is kiszúrta, ugyanis ma reggel azt láttuk, hogy egy szép tojó ki-be ugrál a tuja ágai közt, láthatóan nagy rutinnal. Egy idő után az egyetlen maradék veréb is kirepült, karvalyunk meg utána, de nem sikerült elkapnia. Hogy én ezt mind fotóztam és videóztam az ablakból, az nem érdekelte a ragadozót. Miután elfogytak a verebek, még forgolódott bosszúsan egy darabig, aztán elrepült. 

Nagyon érdekes a karvalyoknál, hogy a földön futva is kergetik a zsákmányukat. Ezt korábban is láttam már, de csak most sikerült videóra is rögzíteni. Nem egy jó felvétel, de az elég tisztán látszik rajta, hogyan is fut egy karvaly. Viccesen.:)

https://www.youtube.com/watch?v=Npu5V0onEB0

Pötrétei halastavak

Zala megyében található ez a halastó rendszer, amely attól különleges, hogy egyik vgy több tagja (nem volt egyértelmű a felosztás) egy néhai tőzegbánya feltöltésével keletkezett. A valaha elkerített tőzegláp, most szabadon körbejárható szürreális tó, a korábbi élőhely maradék növényzetével, amitől még különlegesebb a környéke. A lápos fái talpon maradva, kiszáradva merednek ki a tóból némi náddal vegyítve. Az ember azt várja, mikor bukkan ki a sötét, csalóka mélységérzetű vízből egy aligátor. A varjak, gémek és egyéb vízimadarak imádják a sok ülőfát és külön öröm nekik, hogy a csonkok miatt a tó nagy részére csónakkal sem lehet eljutni, így még kevésbé zargatja őket bárki. 

A tőzegtavat a szomszédos halastótól csak egy töltés választja el, igazi élmény a két teljesen eltérő állóvíz között sétálni. Bár vízimadarat most viszonylag keveset láttunk, egy helyi horgász biztosított bennünket arról, hogy igaz gazdag a madárvilág, csak úgy, mint a halfauna. Utóbbihoz anekdotázott is pár emberméretű harcsáról, amit a tőzeges tóból fogtak ki.

A tavak egyetlen szépséghibája csak a rengeteg szemét, ami a horgászok beugróinál gyűlt fel. Számomra felfoghatatlan, hogy azokat az emberek, akik kijárnak élvezni ide a csendet, a nyugalmat és a természetet, ennyire nem érdekli, hogy mit hagynak ott maguk után és nap-nap után visszaülnek a szemét közé horgászni.

A tavakhoz amúgy a faluból könnyű odatalálni a település központjából. Templom, horgászbolt és egy nagyon rendezett, derékszögben a víz felé elkanyarodó utca kísér minket. Ha valaki arra jár, érdemes megnézni, mert ilyen tavat nem látni máshol.:)

Októberi újrakezdés

Annyi helyen voltam és annyira szép idő volt, hogy arról a rengeteg helyről, ahol jártam, nem volt időm, se kedvem a szobában kuksolva blogbejegyzést írni. Így ezt most, hogy rövidülnek a nappalok és csökken a hőmérséklet, lassan elkezdem pótolni. Addig is pár szép vagy érdekes októberi kép, hogy lássátok, nem csak a levegőbe beszélek.

Csácsbozsoki arborétum

 Zalaegerszeg mellett a Csácsi erdő szélén található. Csak hétvégén és ünnepnapokon van nyitva, viszont ingyenes. Nagyon régi elegyes erdő. Változatos, természetes és gyönyörű. Vannak ugyan utak és névtáblák a növényeknek, sőt egy-két épület is felbukkan, de az erdő nagy része teljesen ősi, természetes hatású. 

Van vegyes és van csak fenyves része is, utóbbiból kétféle is. A bejárattól húzódó vörösfenyő rengeteg, főleg a mostani magas vízállás mellett, egy jurakori őserdőt idézett. Fantasztikus színe van a vörösfenyőnek, amíg még zöld. 

 Ebben az arborétumban ugyan folyik fakitermelés a hátsó traktusokban, de mindenhol nagyon öreg és hatalmas fák állnak. A tanösvényt is Ősbükkös tanösvények hívják. Életemben nem láttam még ekkora bükkfákat! Nem tudtam eléggé hátradőlni, hogy felnézzek rájuk. A természetjáró ember az ilyeneket nagy tisztelettel és szeretettel ölelgetni. Én is megtettem.:)

Az arborétumban két tó is található, valamint egy kis patak, ami itt-ott felbukkan, de néha belekanyarog a sűrű növényzetbe és eltűnik szem elől. Az első kis tó igazi boszorkánytó. Kicsit mocsár, békalencsés vize sötét és nem mozdul, a körülötte álló fák meg mintha őríznék. Nagyon hangulatos. A másik tó, vagy inkább tópáros már az erdő szélén, az út mellett, virágos tisztással követve fekszik. Nádszálak, rengeteg szitakötő, vízisikló és az ő ebédjét alkotó milliónyi kis hal látszik benne. Felette pedig egy szürkegém körözött, aki csak arra várt, hogy mi arrébb sétáljunk és lejöhessen végre ebédelni. 

 

Az állatvilág nagyon gazdag, legalábbis, ami a rovarokat illeti. Rengeteg lepke, cincér, szitakötő és furábbnál furább bogár mászkál benne. Madár is volt szép számmal, a sűrű és magas erdő ellenére hangosan énekeltek. Sajnos az egy szem siklón kívül más hüllő vagy kétéltű nem volt és emlőssel sem találkoztunk, pedig biztos vagyok benne, hogy minimum mókusokkal tele van ez az erdő. Virágtéren is nagyon változatos az arborétum, és nem csak a beültetett rododendronok gyönyörűek, hanem a sokféle erdei vadvirág.

díszes tarkalepke

Sajnos nem volt időnk mindent bejárni, pedig nem nagy a terület, de majd visszatérek és felfedezem a titokzatos fenyvest is, amibe most épphogy csak belestem.

A többi Kehidán, a Kis-Balatonnál és az arborétumban készült fotó itt található:

https://plus.google.com/photos/111162186523703682416/albums/5881252335870755281?authkey=CIGsouDx_vWiEw

Gyurgyalagos akácos

 

Kehidán mindig találok valami újat. Most megtudtam, hogy a falu határában gyurgyalagtelep található. A Deák-kút felé vezető úton egy kis beugróban laknak az év madarai, valamint tovább még vagy 100 méteren keresztül az út falában. 

gyurgyalagtelep

 A földúton meglepően nagy volt a forgalom. A madarak mindig megvárták, amíg elmennek az autók és csak azután tértek vissza a fészkekhez. Hogy mégis hogyan tudnak itt így költeni a zavarás ellenére, az rejtély számomra. Vagy fél órán át néztem, ahogy cikáznak körülöttem a gyurgyalagok. Ahogy siklanak és átsüt rajtuk a fény, mindig papírsárkányok jutnak róluk eszembe. Amilyen gyorsak, alulról nem tudtam lefotózni őket, csak egy fán ülő példány hagyta magát lencsevégre kapni.

gyurgyalag

 Az úton továbbhaladva egy fantasztikus erdőt fedeztem fel. Homokos talajon laza akácos, sűrű aljnövényzettel, eldugott hétvégi házakkal, gyümölcsösökkel és néha fantasztikus kilátással a környék dombjaira, ugyanis ekkora már igen magasan jártam.

Citromsármányok és erdei pintyek énekeltek, a sokszínű virágokon pedig tőrösmolyok kergetőztek. 

pompás tőrösmoly

citromsármány

Újabb mesés helyszín, amitől ez a táj kivételesnek mondható.:)

 

A többi fényképet, ami ezen az eseménydús hétvégén készült Kehidán, a Kis-Balatonnál, valamint a következő bejegyzés szereplőjében, a Csácsbozsoki arborétumban, itt megnézhetitek:

https://plus.google.com/photos/111162186523703682416/albums/5881252335870755281?authkey=CIGsouDx_vWiEw

Csicsörke enyhe agyrázkódással

Reggel a medencénk madáriatónak használt lábmosójának szélén egy összegömbölyödött csicsörkét találtam. Ott gubbasztott szegény, jöttömre fáradtan felnézett, aztán visszafúrta a fejét a tollai közé. Lefényképeztem, azután otthagytam és a teraszról figyeltem tovább. Pár perc múlva elindult a lábmosó pereme mentén, tollászkodott egy kicsit, de láthatóan még mindig nem tudta, hol is van és miért.
Megpróbált felrepülni, haladt is vagy 2 métert, aztán a fűben kötött ki. Láthatóan semmije nem volt eltörve, mert jól repült, csak rövidet. Másodjára sikerült felülnie a garázstetőre, onnan pedig pár perc fejforgatás után megint továbbindult.
Talán egy karvaly vagy egy macska csapta fejbe, mert úgy viselkedett, mint az ablaknak repült, kába madarak, csak messze ült a háztól, ezért gondoltam, hogy nem az üveg lefejelése, hanem egy ragadozó okozta a gondot.
Mindenesetre láthatóan végül elrepült, engem pedig megajándékozott pár fantasztikus képpel.:)

Mielőtt a fotó miatt bárki nagynak gondolná, közlöm, hogy az egész madár elférne a tenyeremben.:)

Az Érdi Kócsag

Nem tudom, hogy meddig él egy nagy kócsag, de van egy példány, ami legalább 3 éve szinte minden alkalommal ott van a parton, amikor a Sulákhoz megyek. Egész jól lehet fotózni, megszokta a pecásokat és nem megy túl messzire akkor se, ha felzavarom.

 

Pár napja viszont megjelent egy kócsag az érdligeti park tavában is. Reggelente ott áll a hátsó szökőkút kőhalmán, ami a téli, alacsonyabb tóvízállás miatt most kényelmesen kiáll a vízből. Napközben már nem látni a madarat, gondolom azért, mert benépesül a park emberekkel, és nyüzsög a játszótér.

Ma reggel, munkába menet le is fotóztam a kócsagot, aki éppen az egyik tóparti fenyőn üldögélt. Hogy akkor érkezett vagy a parkőr miatt száll fel a fára, azt nem tudom, de tőlem már nem nagyon ijedt meg. Szemmel tartott, de közben tollászkodott. 

Egész télen szinte minden nap elrepült a házunk felett egy kócsag, vagy láttuk máshonnan, de ebben a vonalban repülni, ami a patakot és a parkot összeköti. Hogy mindig ugyanaz a kócsag volt-e nem tudom, de végülis elképzelhető. Ha meg lenne gyűrűzve, lehetne azonosítani, így csak úgy gondolom, hogy Érdligetnek lett egy saját kócsagja. Lassan már név is kéne neki.:) 

A fentiek óta kiderült, hogy egy közeli, halakkal teli kerti tóban is rendszeres látogató ez a madár és már sokan felfigyeltek rá. Az utóbbi héten már nem láttam a parkban. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a parkőr reggelente rakja rendbe a tó környékét, valamint az egyre tavasziasabb időjárás miatt, egyre korábban népesül be emberekkel a park. A kócsag ezután majd a patakot és a nagyobb kerti tavakat fogja látogatni. Több ilyenről is tudok, érdekes lenne végigkérdezni a környéket ez ügyben. A parkban pedig a kócsag helyett mostantól a kacsáknak örülhetünk, akik újra elfoglalták a tavat.

Csonttollúak – Egy jó hírű invázió

A csonttollú egy Magyarországra csak telelni járó madárfaj, amely ugyan minden évben megjelenik nálunk, de 3-4 évente különösen hatalmas tömegben érkezik. Az idei is egy ilyen év, amikor százával találkozhatunk ezekkel a festői szépségű madarakkal. 

Én először szintén egy ilyen inváziós alkalomkor, 2008-2009 telén találkoztam ezzel a fajjal, de sajnos, bár százával ültek ezek a madarak a villanydrótokon, csak nagyon messziről hagyták magukat meglesni. Ezzel ellentétben idén mintha észre sem vennék az embereket. Nem érdekli őket, ha alájuk állok és 2-3 méterről fényképezek, ha beszélgetünk mellettük, sőt, még az autóktól sem riadnak fel. Sőt, idén már a kertünkben is megjelentek, ették a csipkebogyót és hetvennégy csonttollú egyszerre fordítgatta a fejét. Ugyanis a fantasztikus tollruhája mellett, ennél a fajnál külön látványosság, hogy a csapat tagjai teljes szinkronban mozognak. Szinte minden egyed ugyanarra áll a fán és ugyanakkor ugyanarra forog és nézelődik. Felreppenés előtt pedig pár másodpercig, a szokásos nagyon magas ciripelő hangjukat felváltja egy élesebb cserregés, aztán hirtelen egyszerre az összes madár elrepül. 

A csonttollú ugyan sajnos nem fészkel nálunk, de novembertől akár egész májusig is itt vendégeskedhet, ezért még pár hónapig reméljük, gyönyörködhetünk bennük. Aki akar velük találkozni, nem kell messze mennie, hiszen ez a madár akár városi parkokban is megjelenik, ahol főleg a bogyós bokrok terméseit eszi. A kisebb rigó méretű madarak könnyen felismerhetőek messziről is, a fejükön lévő, felálló tollbóbitáról és a már említett összehangolt mozgásukról.

Hóvirágos erdő helyett sokkoló tarvágás

Én tudom, hogy a Beliczay-sziget egy parkerdő, ugyanakkor tudtommal természetvédelmi terület és védett ártéri erdő. Így szívszaggatóan sokkoló látvány volt, mikor családommal hóviráglesőbe indultunk a szigetre és kedvenc útvonalunk helyett csak a letarolt erdő csonkjai fogadtak. Hatalmas terület ürült ki, lényegében az erdő tanösvénytől a gátig tartó része teljesen. Az oktatótáblák látszanak a gátról, sőt a kis tó nádasa is, amit eddig egy vadregényes, madárdalos, virágszőnyeges csodaerdő takart. Hát sírni támadt kedvem. Úgy hallottam nem csak nekem, hanem sok helyinek is. De nem tehetünk ellene semmit, mert nem az önkormányzat, hanem a Pilisi Parkerdő Zrt tulajdonában van a terület, aki termeli is ki szorgosan. Pedig korábban azt hallottam, hogy egy idő után le fognak állni a kivágással, hogy minél természetesebb állapotában maradjon meg az erdő, ahogyan régen is volt. Ezek szerint mégsem vagy nem mostantól él ez a dolog.

 Ott az egy sornyi fa mögöt VOLT az erdő.:(

Hogy ne csak ez maradjon meg az aznapi sétából, lebattyogtunk a Dunáig is, ha már ott voltunk. Itt találkoztunk a csatorna mentén egy gyönyörű és nagyon fotogén hegyi billegetővel. Láttunk egerészölyvet is és bevallom nem tudom, hogy karvaly vagy héja volt, de láttam, amint egy fenyőrigó repült át a nyárfák felett és hirtelen kicsapott rá a fák közül egy ragadozómadár. A rigó megúszta, a támadó pedig megint eltűnt a fák között. Nagyon hatásos volt.:)

És megint tanultam egy újat. Láttunk pár kárókatonát, amiknek a lábtőnél fehér foltjuk volt. Hazaérve Schmidt Egon könyvében utánaolvastam és kiderül, ezeknél a madaraknál ez a nászruha része, ami februártól júniusig látható rajtuk, valamint ilyenkor a fejük hátsó része is ezüstös lesz.

Hegyi billegető

 A fentiek ellenére el fogok látogatni megint a tavaszi hagymás virágokat megcsodálni, csak a legszebb szakaszok sajnos most jó pár évre kimaradnak ebből az élményből.

A menekült vakond

A környéken ősszel megkezdték a csatornázást, de a mi utcánk egyelőre kimaradt a műveletekből. Valószínűleg ennek és a száraz időjárásnak köszönhetjük új lakónkat a kertben, a földmunkák elől hozzánk menekült vakondot. Valamikor decemberben jöhetett át, mert novemberben még jártam a hátsó telkünk sarkában és akkor még nyoma sem volt. Ügyesen átlóg buckák jelezte kis birodalma négy telekre is, de szerintem a legnagyobb halmokat nálunk emelte, így talán a fő téli kamrája is itt van.  Mivel a mi gyümölcsösünkben nincs kutya és mi is ritkán járunk hátra így télen, a vakond teljes nyugalomban élhet ott. A környékre ugyan nem jellemző ez az állat, mert mindenhol nagy a talajvíz.

Én egyelőre örülök neki, hiszen főleg ott hátul nem sok vizet zavar és mégiscsak egy új faj van a kertben, ami ráadásul védett. Ha pedig elindul a veteményes felé, jóanyám majd császárkoronát ültet oda, ami állítólag elriasztja a vakondokat. Ugyanis ez az állat bár gilisztákat és rovarlárvákat eszik, járatásás közben széttépi a növények gyökerét.

Utánaolvastam a vakondnak, és kiderült, hogy télen is aktív, sőt nappali is gyakran előjön, jól mászik és úszik. Ha tavasszal is marad, akkor majd lesben állok hátul, hátha sikerül lefényképezni.

Szintén a könyvekből derült ki, hogy milyen ravasz a vakond. A telet ugyanis úgy vészeli át, hogy a téli hidegben megdermedt gilisztákat (akár több százat is) összegyűjti egy nagy kamrába tartaléknak. Tavasszal pedig a maradék, szerencsésebb giliszták elgyűrűznek.