Zalaegerszeg mellett a Csácsi erdő szélén található. Csak
hétvégén és ünnepnapokon van nyitva, viszont ingyenes. Nagyon régi elegyes
erdő. Változatos, természetes és gyönyörű. Vannak ugyan utak és névtáblák a
növényeknek, sőt egy-két épület is felbukkan, de az erdő nagy része teljesen
ősi, természetes hatású.
Van vegyes és van csak fenyves része is, utóbbiból
kétféle is. A bejárattól húzódó vörösfenyő rengeteg, főleg a mostani magas
vízállás mellett, egy jurakori őserdőt idézett. Fantasztikus színe van a
vörösfenyőnek, amíg még zöld.
Ebben az arborétumban ugyan folyik fakitermelés a hátsó
traktusokban, de mindenhol nagyon öreg és hatalmas fák állnak. A tanösvényt is
Ősbükkös tanösvények hívják. Életemben nem láttam még ekkora bükkfákat! Nem
tudtam eléggé hátradőlni, hogy felnézzek rájuk. A természetjáró ember az
ilyeneket nagy tisztelettel és szeretettel ölelgetni. Én is megtettem.:)
Az arborétumban két tó is található, valamint egy kis patak,
ami itt-ott felbukkan, de néha belekanyarog a sűrű növényzetbe és eltűnik szem
elől. Az első kis tó igazi boszorkánytó. Kicsit mocsár, békalencsés vize sötét
és nem mozdul, a körülötte álló fák meg mintha őríznék. Nagyon hangulatos. A
másik tó, vagy inkább tópáros már az erdő szélén, az út mellett, virágos
tisztással követve fekszik. Nádszálak, rengeteg szitakötő, vízisikló és az ő
ebédjét alkotó milliónyi kis hal látszik benne. Felette pedig egy szürkegém
körözött, aki csak arra várt, hogy mi arrébb sétáljunk és lejöhessen végre
ebédelni.
Az állatvilág nagyon gazdag, legalábbis, ami a rovarokat
illeti. Rengeteg lepke, cincér, szitakötő és furábbnál furább bogár mászkál
benne. Madár is volt szép számmal, a sűrű és magas erdő ellenére hangosan
énekeltek. Sajnos az egy szem siklón kívül más hüllő vagy kétéltű nem volt és
emlőssel sem találkoztunk, pedig biztos vagyok benne, hogy minimum mókusokkal
tele van ez az erdő. Virágtéren is nagyon változatos az arborétum, és nem csak
a beültetett rododendronok gyönyörűek, hanem a sokféle erdei vadvirág.
|
díszes tarkalepke |
Sajnos nem volt időnk mindent bejárni, pedig nem nagy a
terület, de majd visszatérek és felfedezem a titokzatos fenyvest is, amibe most
épphogy csak belestem.
A többi Kehidán, a Kis-Balatonnál és az arborétumban készült fotó itt található:
https://plus.google.com/photos/111162186523703682416/albums/5881252335870755281?authkey=CIGsouDx_vWiEw