Múltkori Sulák-menti sétám során egy igazi
különlegességgel találkoztam. Legalábbis számomra az. Az erdei cankó (Tringa
ochropus). Két példányát is sikerült akaratlanul felriasztani a patak
partjáról. Ez a faj nálunk nem fészkel, hanem csak őszi és tavaszi vonuláskor
figyelhető meg. Számomra és a terület számára is új fajról van szó, ezért
roppantul örülök neki.
Az erdei cankó valahol a feketerigó és a balkáni gerle
között van méreteit tekintve, egész testét billegetve jár, mint sok cankó.
Hosszú lábú parti madár, ami a vízinövények között lépegetve szedeget csigákat,
halakat, férgeket. Vonuláskor többnyire egyedül vagy kis csapatokban látható.
Állítólag jellegzetes hangja van, amikor felriasztják, de én a negyed óra
alatt, amíg „kergettem” a patak mentén, egyszer sem hallottam. Nagyon félénk,
nem is sikerült rendesen lefényképeznem, pedig sokáig cserkésztem. Amikor
megriadt, merev, V-alakú szárnyakkal siklott előre 10-15 métert a víz felszíne
felett. Így hátulról a szárnya egyöntetű csokibarnának látszott (elvileg nászidőben
pöttyös, mint a fotón), a nem túl hosszú farka pedig fehérnek, de a hátára is
rákúszott egy kicsit a fehérség. Amikor álldogált, a szárnyától élesen
elkülönülő, fehér hasa feltűnő, valamint a mellkas és a nyak világosabb barna
árnyalata látható. A feje szürkésbarna, valamennyire egy szemcsík is látszik, a
sapkája pedig a testszínhez hasonló barna. A csőre kicsit hosszú és egyenes, a
hosszú lába pedig fakó sárgásfehér.
Fotó a wikipediáról:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése